„Nyugdíjas akták” bűnügyi komédia
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság által megrendezett nagy sikerű “Nyugdíjas akták” című színházi előadás az ország szerte nagy sikert aratott. Az előadásban humoros formában mutatjuk be a szépkorúak ellen elkövetett bűncselekményeket, zenével tánccal fűszerezzük az előadást, hogy a végén sok-sok nevetéssel kacagással, élménnyel és tapasztalattal térjen haza az előadásunkra ellátogató néző. Az előadást igyekeztünk közel hozni a szépkorúakhoz, ezért az áldozatokat játszó szerepeket 60 év feletti félegyházi, bugaci amatőr nyugdíjasok alakítják.
Az előadást könnyen szerelhető és szállítható díszletekkel valósítjuk meg, így felkérésre bárhol be tudjuk mutatni az előadást.
A program a BM-18-0066 pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.