Közösségépítő foglalkozássorozat

A foglalkozássorozat lényege, hogy alkalomról-alkalomra találkozzunk azokkal a fiatalokkal, akikkel a későbbiek során maradandó alkotást szeretnénk létrehozni. A közösségi létnek megtartó ereje van, ezért igyekszünk olyan fiatalokat bevonni. a programba, akik hátrányos helyzetűek, a családban hiányzik a megfelelő támogatás és akiknek egyfajta rendszerességet tudunk biztosítani a foglalkozások megszervezésével. A foglalkozás sorozatot Manyasz Erika színész, drámatanár vezeti,az élmény -és drámapedagógiai elemek mellett, a meseterápia eszközei is felhasználásra kerülnek. A program végén egy kisebb színpadi mű is bemutatásra kerül.

A tevékenység a BM-21-P-0048 pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

Valaki lakik a város alatt II.

A nagysikerű “Antibetyár” című interaktív bűnmegelőzési játék ihlette a Móra Ferenc Művelődési Központ alatt elhelyezkedő pincerendszerben kialakított tematikus szabaduló szobák megépítését. A 2020-ban megnyílt 2 szabaduló szoba izgalmas helyszín, ahol a csapatban való együttműködés mellett, örömteli másfél órát töltenek el a fiatalok, a „kijutás” izgalmától vezérelve. A szobák bűnmegelőzési szempontból nagyon fontos kérdéseket dolgoznak fel. Az egyik a „Behálózva” címet viseli és az internet veszélyeit dolgozza fel, míg a másik a drogok, kábítószerek, játékszenvedély világából kalauzolja ki a játszókat. A pincerendszer kísérteties falai között kialakított szabaduló szobák lehetővé teszik azt, hogy a 14-18 év közötti fiatalok kilépjenek komfort zónából és valódi élmény alapú tanulásban legyen részük.

A tevékenység a BM-21-P-0048. pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

Kamasztanból jeles – ÚJRATÖLTVE színházi előadás

A “Kamasztanból jeles” címet viselő színházi előadás egy három felvonásból álló, a fiatalokat leginkább veszélyeztető témaköröket feldolgozó program. A színészek, amatőr fiatalok, akik saját korosztályuknak játszanak a színház nyelvén, a drog veszélyei, az internet veszélyei és a kirekesztés, bántalmazás témakörökben. A közel másfél órás előadásra a közönség szervezett formában érkezik, általában középiskolás korosztály a célközönség, de a témák aktualitása miatt az általános iskolás korosztály is megszólítható. Az előadás igazi unikumnak számít, tekintettel arra, hogy nyíltan vállalja a középiskolások által olyannyira ismert témákat, mint a szexualitás, a drogok és a bántalmazás.

A tevékenység a BM-21-P-0048 pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

“Valaki lakik a város alatt”

A nagysikerű “Antibetyár” című interaktív bűnmegelőzési játék ihlette a Móra Ferenc Művelődési Központ alatt elhelyezkedő pincerendszerben kialakított tematikus szabaduló szobák megépítést.Az izgalmas helyszín rendkívül jó alapot biztosít a szabaduló szobák sikerének, ahol a csapatban való együttműködés mellett, örömteli másfél órát töltenek el a fiatalok, a „kijutás” izgalmától vezérelve. A szobák egy –egy bűnmegelőzési szempontból nagyon fontos kérdéseket dolgoznak fel. Az egyik a „Behálózva „ címet viseli és az internet veszélyeit dolgozza fel, míg a másik a „drogok, kábítószerek, játékszenvedély világából” kalauzolja ki a játszókat. A pincerendszer kísérteties falai között kialakított szabaduló szobák lehetővé teszik azt, hogy a 14-18 év közötti fiatalok kilépjenek “komfort zónából” és valódi élmény alapú tanulásban legyen részük.


A tevékenység a BM-20-P-0008. pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.

Kamasztanból jeles

Meggyőződésünk és tapasztalatunk, hogy a pozitív kortás hatás a leghatékonyabb eszköz a prevenciós törekvéseink megvalósítására, ezért alapítványunk önkéntes fiataljainak segítségével dolgozzuk fel a drog veszélyeztetettség és a “bullying” témakörét 90 perces osztályfőnöki óra keretében. A programot Kiskunfélegyháza minden középiskolájában bemutattuk osztatlan sikert aratva a diákok körében.

A program a BM-18-0066 pályázati azonosítószámú projekt keretén belül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.